Barion Pixel Skip to main content
A magnézium hatása, a magnézium hiánya, túladagolása, pótlása

Állandó fáradtság, migrén, izomgörcsök, édesség utáni vágy, hangulatingadozás és általános rossz hangulat jelezheti, ha a szervezetünkben túlságosan lecsökken a magnézium szintje. Cikkünkben körbejárjuk az alacsony magnéziumszint kialakulásának okát, tüneteit és a pótlás lehetőségét is.

A magnézium nélkülözhetetlen ásványi anyag a szervezet számára. Részt vesz például a csontok és a fogak felépítésében, csökkenti a fáradtságérzetet, valamint hatékony görcsoldó is. Segít megelőzni a depressziót, támogatja a fogak és a csontok ellenállóképességét és javítja az érfalak rugalmasságát, amellyel csökkenti a szívritmuszavar kialakulásának esélyét. A magnézium továbbá hatékonyan alkalmazható terhességi magas vérnyomás és asztma esetén is.

A magnézium

A magnézium ezüstfehér színű, szilárd halmazállapotú könnyűfém, amely meggyújtva vakító, hidegfehér fénnyel ég. A természetben kizárólag vegyületek formájában található meg.

Az emberi szervezetben betöltött szerepe jelentős, ugyanis több mint 300 enzim működéséhez szükséges, melyek – többek között – a sejt energiatermelő folyamatait katalizálják.

Várandós vagy szoptat? Szedjen magnéziumot!

Várandós nőknél vagy szoptatás alatt akár 400-450 mg-ra is emelkedhet az ajánlott napi magnéziumszükséglet. A magnézium a terhesség és a szoptatás alatt hatékonyan támogatja az anyai szervezetet; segít megelőzni és enyhíteni a terhesség alatti izomgörcsöket, szoptatás alatt pedig hozzájárul az anya kimerültségének megelőzéséhez, ezáltal segít fenntartani a megfelelő tejtermelődést. Terhességi magas vérnyomás, valamint asztma esetén is hatékonyan alkalmazható. A szoptatási időszakot követően segíti az anyai szervezet hormonális visszarendeződését.

Várandós nők magnézium-szükséglete

A magnéziumhiány tünetei

Az egészséges felnőtt szervezet napi magnéziumszükséglete 300-350 mg, azonban ez terhesség vagy szoptatás alatt akár 400-450 mg-ra, intenzív sportolás esetén 500 mg-ra is emelkedhet (számítása: 5-6 mg/testtömeg kilogramm).

A nem megfelelő magnéziumszint azonban előbb kevésbé feltűnő, később markánsan jelentkező tüneteket, hosszú távon pedig súlyos betegségeket és folyamatosan romló állapotokat okozhat.

Kevésbé figyelemfelkeltő tünet lehet például a fáradékonyság, a fejfájás, a csökkent fizikai és mentális teljesítmény, alvászavar. Erőteljesebb tünet lehet például a hirtelen fellépő és nagyon lassan oldódó izomgörcs. Ha pedig hosszú távon is fennmarad az alacsony magnéziumszint, az csontritkuláshoz, szorongásos és depressziós zavarokhoz, de akár cukorbetegséghez és hallucinációkhoz is vezethet.

PURE GOLD tipp: Pótold a magnéziumot magnéziumkolloiddal!
AGNES MAX magnéziumkolloid oldat
Mellékhatások nélkül akarom pótolni a magnéziumot!
Megnézem a többi kolloidos terméket is!

Miért okoz betegséget a magnéziumhiány?

A magnézium részt vesz a sejtek energiatermelő folyamataiban. Így, ha a magnézium nincs jelen egészséges mértékben a szervezetben, a sejtek nem kapnak elegendő impulzust az energiatermeléshez, vagyis pont az fog nekik hiányozni, amitől működni tudnának. A magnézium alapvetően nincs jelen a szervezetben. Ezért a már felsorolt tünetek esetén joggal gyanakodhatunk arra, hogy magnéziumhiány lépett fel.

Mikor szedjek több magnéziumot?

Általánosan jó fizikai és mentális állapot mellett általában nincs szükség külön magnéziumpótlásra, sőt, abban az esetben, ha megfelelő a magnéziumszintünk, a pluszban bevitt magnézium vagy nem hasznosul, vagy a túladagolás tüneteit okozza. Azonban, ha igazolást nyer a magnéziumhiány, szükséges azt pótolni. Így például a sportolóknak, a nagyon stresszes munkát folytatóknak vagy a fizikai munkát végzőknek különösen fontos lehet a magnéziumpótlás.

A magnézium szedése

Vannak azonban olyan élettani állapotok, amelyekben kiemelten oda kell figyelni a magnéziumszint egyensúlyára. Ilyenek lehetnek a terhesség, a szoptatás, a hormonváltozások által kísért életszakaszok (például kamaszkor, menopauza stb.).

Az alkoholizmus, a már kialakult 2-es típusú cukorbetegség vagy az emésztési rendellenességek fennállása alapvetően is megkövetelik a fokozott magnéziumbevitelt, hiszen az sokkal nehezebben és kisebb mértékben szívódik fel ezek mellett az állapotok mellett.

A magnéziumhiány tünetei
Mitől alakulhat ki a magnéziumhiány?

Habár a köztudatban az él, hogy a helytelen vagy szélsőséges táplálkozás következtében alakulhat ki a magnéziumhiány, valójában az esetek döntő többségében valamely külső tényező okozza a magnéziumhiányos állapotot. Ilyenek lehetnek például:

  • vízhajtó és vérnyomáscsökkentő gyógyszerek
  • kemoterápiás készítmények
  • alkohol
  • immungátlók
  • B6 vitamin hiány

Hogyan pótoljam a magnéziumot?

Magnéziumhiány esetén a lehető legrövidebb időn belül szükséges annak pótlása, s alap esetben célszerű az étrendben növelni a magnéziumtartalmú élelmiszerek mennyiségét. Azonban, ha ez nem elégséges, és étrendkiegészítőket kell keresnünk, nem mindegy, hogyan, mennyi vagy milyen fajta magnéziumot viszünk be a szervezetünkbe! Az étrendkiegészítők ugyanis a legtöbb esetben vegyületek formájában tartalmazzák a magnéziumot.
Lássuk ezek közül a legfontosabbakat:

Magnézium-citrát

A legkönnyebben felszívódó és leggyakoribb magnézium vegyület a magnézium-citrát. természetes formájában a citrusfélékben fordul elő, mesterségesen előállított változatát (citromsav) tartósításra és ízfokozóként használják. Az általános kereskedelmi forgalomban is könnyen elérhető, akár patikákban, webshopokban is.

Ez a leggyakoribb és legjobban felszívódó magnézium vegyület, amelyet általában szájon át történő magnéziumpótlásra használnak. Természetes hashajtó hatással rendelkezik, így nagyobb adagban székrekedés esetén is segíthet.

Magnézium-klorid

A magnézium-klorid egy olyan magnézium-só, ami klórt tartalmaz A klór például a magnéziummal kötődve sót képez, így jön létre a vegyület.

Az emésztőrendszerben jellemzően jól felszívódik. Alacsony magnéziumszint kezelésére, illetve székrekedés és gyomorégés kezelésére is alkalmazzák. Leggyakrabban kapszula vagy tabletta formájában elérhető, de időnként helyileg alkalmazott készítményekben, például testápolókban és kenőcsökben is alkalmazzák. Utóbbiak valódi hatása vitatott.

Magnézium-glicinát

Magnéziumból és glicin aminosavból képződik. Ez hasznosul a szervezetben a fehérjeépítés során. Olyan táplálékokban is megtalálható, mint például a hal, a hús, a tejtermékek és a hüvelyesek.

Ezt az aminosavat alkalmazzák önálló táplálékkiegészítőként (pl. az alvásminőség javítására, szív- és cukorbetegség kezelésére stb.) is. A magnézium-glicinát könnyen felszívódik. Segíthet csökkenteni a szorongást, a depressziót, a stresszt és az álmatlanságot.

Magnézium-malát

A magnézium-malát almasavat tartalmaz, ami természetes formában olyan ételekben fordul elő, mint a gyümölcs és a bor. Ez a sav savanykás ízű; és gyakran alkalmazzák élelmiszer-adalékanyagként az ízek vagy a savasság fokozására.

Nagyon jól és kíméletesen szívódik fel az emésztőrendszerben, valamint kevésbé érvényesül hashajtó hatása is.

A magnézium-malátot időnként  fibromialgiával és krónikus kimerültség szindrómával járó tünetek kezelésére ajánlják, azonban az ezzel kapcsolatos kutatások még nem igazolták az egyértelműen kedvező hatást.

Magnézium-L-treonát

A magnézium-L-treonát a magnézium és a treonsav elegyéből képződik. Könnyen felszívódik és hatásos lehet bizonyos agyi rendellenességek, például a depresszió és az időskori memóriaromlás kezelésében.

Természetesen ennél sokkal több fajta magnéziumvegyület létezik, így a megfelelő táplálékkiegészítő megtalálásához ajánlott orvossal és dietetikussal konzultálni.

magnézium-citrát citrusfélék
magnézium só
magnézium_források
Ön tudta? Magnézium+B6, a legyőzhetetlen páros

A B6-vitamin elősegíti a magnézium felszívódását, ezért ajánlják a szakemberek az együttes bevitelüket. A B6-vitamin elsősorban a terhességi és egyéb eredetű hányinger csillapításához és görcsoldáshoz használható, valamint az emésztőrendszer, az ideg- és immunrendszer megfelelő működésének támogatásához, valamint a hemoglobin-szintézishez szükséges. Hiányában pl. görcsök, májbetegség, cukorbetegség vagy ízületi gyulladások fordulhatnak elő.

Magnéziummal együtt alkalmazva azonban hatékonyan csökkentik a fizikai és mentális fáradtságot, a hangulatingadozásokat, a görcsöket, a hányingert.

Mire kell figyelni a magnézium szedésekor?

A magnézium pótlása számos esetben szükségessé válhat, azonban néhány tényezőre oda kell figyelnünk, mielőtt szedni kezdjük. A magnézium-készítmények bizonyos más gyógyszerekben, étrend-kiegészítőkben jelenlévő hatóanyagokkal csökkentik vagy kioltják egymás hatását, ezért célszerű legalább 3 órát hagyni a különböző készítmények bevétele között. Ilyen hatóanyagok lehetnek a tetraciklin, a kinolon a nátrium-fluorid vagy a biszfoszfonátok. Ezek jellemzően antibiotikumokban és vasat vagy kálciumot tartalmazó készítményekben fordulnak elő.

Figyelnünk kell továbbá a magnéziumkészítmények adagolására, és az ajánlott napi bevitel mértékére is.

A magnézium pótlása a szervezetben

A magnézium túladagolás

A napi ajánlott mennyiségen túli bevitel, a magnézium túladagolás tüneteit okozhatja. Ezek lehetnek például a:

  • általános gyengeség
  • hányinger vagy hányás
  • alacsony vérnyomás
  • fejfájás
  • szívritmuszavar
  • szívmegállás

Terhesség, asztma vagy rákos megbetegedés esetén fokozottan ügyelni kell rá, hogy ne lépjük túl a napi ajánlott mennyiséget, mert a túlzásba vitt magnéziumfogyasztás következtében csökkenhet egyes szív- és érrendszerre ható gyógyszerek hatása, valamint kalciumhiány léphet fel.

Leave a Reply